A szlovák hatóságoknál már kérvényezték az aranybánya megnyitását. Az EMED Slovakia kitermeléssel foglalkozó társaság tanulmányai azt mutatják, hogy a lelõhelyen elegendõ arany található ahhoz, hogy elkezdõdhessen a kitermelés. Szakértõk szerint Szlovákiában az aranybányászat szempontjából a Fehér-hegy rendelkezik a legjobb kilátásokkal - írja a Sme napilap.

Arany Szlovákiában

A város polgármestere, Ján ©ufliarsky óvatosan nyilatkozik. Azt állítja, hogy az elsõdleges szempont az emberek egészsége és a környezetvédelem. Az elszegényedett régió számára azonban nagy fellendülést hozhatna a bánya. A kitermelési engedélyek egy részérõl pont az önkormányzat, illetve a megye dönt.
A környezetvédelmi minisztérium eddig a védett területet határozta meg, következõ lépésben pedig a bánya számára kijelölt területet jelöli ki, ez viszont még nem jelenti azt, hogy engedélyezik a kitermelést.
Az EMED ügyvezetõje, Demetrios Constantinides feltételezi, hogy 2015-ben már termelhetnek. Elmondása szerint a bányász tevékenység engedélyezése hosszú ideig tart, el kell bírálni a környezeti hatástanulmányt, de a technikai munkákhoz is több tanulmányra van szükség.
A lelõhelyet öt évvel ezelõtt fedezték fel. A csaknem 50 próbafúrás, valamint a számítások azt mutatták, hogy körülbelül 26 tonnányi, 10 év alatt kitermelhetõ arany található itt.
A kõzetekben extrém módon alacsony a fém hányada, de az arany árának világpiaci növekedése azt mutatja, hogy a termelés mégis elõnyös lehet.
A kitermelés egyelõre bizonytalan, amennyiben felszíni kitermeléssel, ciános lúgozással valósul meg, mivel a hegy kráterré válhat. A Greenpeace arra figyelmeztet, hogy a ciános aranybányászat veszélyes lehet a környezetre, ugyanígy a melléktermék, a ciános iszap tározója is.
Constantinides ezzel kapcsolatban megjegyezte, terveikben nem szerepel ciános iszapot tartalmazó zagytározók létrehozása.
A bánya közvetlenül akár 200 embert, közvetve további 600-at is foglalkoztathat.

2011. január 29., szombat
Forrás: Kitekintõ.hu
Kovács Pál